Kezdőlap / Blog / A KRESZ és az ufók

A KRESZ és az ufók

Már korábban is felfigyeltem egy érdekes KRESZ-táblára, de azóta valahogy elfelejtettem róla írni pár sort. Most ezt pótolnám…

Konkrétan erről a tábláról lenne szó:

Űrszelvény?

 

Előszőr igen furcsán néztem a táblát, meg másodszor is… Annak idején szereztem jogsit motorra, tehát kötelezően elvégeztem a KRESZ-t is, de sehogy sem emlékeztem ilyen (kiegészítő) táblára. Ezért aztán hát körbeérdeklődtem azon ismerőseimnél, akiknek van jogosítványuk, hátha csak én vagyok a tudatlan. De mint az (tágra nyílt szemükkel való pislogásukból) hamar kiderült, ők sem találkoztak ilyen táblával.
Ami egyébként a XV. kerületben található:

 

Így aztán kicsit utána olvastam a dolognak, és végül megtaláltam, hogy mit is takar eme szokatlan szóösszetételű kifejezés:

A szóösszetétel jelentése: a járművek pályája mentén biztonsági okok miatt szabadon hagyott sáv. Közútra és vasútra is érvényes lehet a kifejezés. Az út/pálytaest fölötti terület is beletartozik az űrszelvénybe bizonyos magasságig; ezen belül nem lehet vezeték, fa vagy bármilyen tárgy, ami akadályozná az autók, vonatok haladását, de az űrszelvényen nem lóghat túl például a vasúti jármű és a rakomány sem.

 

Szokatlan… Igen szokatlan…

Ez is érdekelhet

Méltatlan

Ma délután, 15 óra előtt 10 perccel egy férfi összeesett az utcán és meghalt. A …

Vélemény, hozzászólás?