Kezdőlap / Blog / Kici, ócó, öccá

Kici, ócó, öccá

Kici, ócó, öccá. Mint a varrókészlet, ami ennyibe került a “kínai boltban”. Pontosabban: ennyibe került volna. Ha a “kasszás” nem flegmázott volna, hogy “Nem kell itt vásárolni!”…

Egy kis rant következik…

A helyszín: Köki terminál, második emeleti “kínai bolt”, a Cafe Frei mellett.
A szokásosnál kicsit többen voltak a boltban, a kasszánál hosszabb volt a sor, felválta szólongattak, hogy mikor melyik kasszához lehet menni. Csak egy, a már a címben is említett varrókészletet szerettem volna venni páromnak.

Állunk a sorban, elbambulva. Egyszer csak az egyik “kasszás” kínai nőnemű lény, elég ingerülten kikabál, hogy oda lehet menni. Odamegyünk, és mondom neki:
– Nem kell ordibálni.
– Kell figyelni. – kezdte a flegmázást, mire én kontrázásként öt darab száz forintost odaszórtam a pultra, amolyan nesze baszd meg stílusban.
– Nem kell pénzt dobálni! – folytatta.
– Normálisan kellene beszélni.
Megfogta a varrókészletet, és átdobta maga mellé a pulton félre, mondván:
– Nem kell itt vásárolni!
Átnyúltam a pulton a készletért, hogy visszategyem magam elé a pultra:
– De igen, én vásárló vagyok… – nem tudtam befejezni a mondatot, mert kivette a kezemből a készletet, és még arrébb dobta, ismételgetve, hogy:
– Nem, nem kell itt vásárolni!

Na ez volt az a pont, ahol -stílszerűen szólva- elszakadt a cérnám. Egy laza mozdulattal, mint aki egy legyet próbál a nyitott kézfejének külső felével elhessegetni, magam elé legyintettem, mondván, akkor cseszd meg! Nem fogom tudni (de nem is akarom) kidumálni, hogy ugyan nem volt szándékos, de ezzel a kézmozdulattal, nem kicsit telibe találtam a kassza ún. vevőkijelzőjét. Ami egy kicsit kibillent stabil állapotából, majd vissza. Aztán, hogy lett-e bármi is utána, nem tudom, mert kivarzottunk a boltból, nem törődve se azzal, hogy a kapu besípolt, se azzal, hogy az öccá pénz is ott maradt. Azt ugyan nem értettük, hogy mit magyaráz bentről, viszont a középső ujjának mutogatása, viszonylag egységes nemzetközi kommunikációs jelzésnek számít.

Na már most…

Tudom, hogy nem volt helyes a viselkedésem, nem is próbálom magyarázni a bizonyítványom. És tudom, az sem mentség, hogy aki ismer engem, az pontosan tudja rólam, hogy ha valaki egy nyugodt, higgadt ember, akkor az én vagyok.

De!

Kereskedelmet végeztem, igaz, nem tegnap. Megtanították, hogy mi az hogy eladó, és mi az, hogy vevő. Azt is, hogy mi az, hogy áru/szolgáltatás, és mi az, hogy ellenérték. Következés képpen azt is, hogy a vevő vásárolni akar, az eladó meg eladni. Ebból adódóan azt is megtanultam, hogy a vevő sosem fog úgy bemenni egy üzletbe, hogy azt mondja: “Nem akarok itt vásárolni”, ergó az eladó sem fogja azt mondani (nem mondhatja), hogy “Nem kell itt vásárolni!”

Félre értés ne essék, nem érdekel sem az ott felejtett öccá forint, sem az, hogy mit gondoltak rólam az emberek, sem pedig az, hogy ebben a boltban rendszeresek a balhék. Az viszont igenis és bosszant, hogy egy külföldről származó, de Magyarországon árusító, viszont nyelvünket alig beszélő, kereskedelmi alapszabályokat alig ismerő, igénytelen nőnemű lény próbál kioktatni. Valószínűleg azért, mert szombat délután van, és kurvára utál(hat) ilyenkor (is) “dolgozni”.

És nem csak bosszant, de fáj is, hogy mind ez a legrosszabbat hozta ki belőlem: egy olyan agresszív viselkedést, ami abszolút nem én vagyok. Egy olyat, ami megijesztette a párom…

Ez is érdekelhet

A nagy szívás #1

Úgy döntöttem, hogy itt az ideje átállnom e-cigire. Na jó, nem én, hanem a párom… …

2 hozzászólás

  1. Igazad van! És ha még egy fegyver is lett volna nálad…

Vélemény, hozzászólás?