Kezdőlap / Blog / A nagy szívás #1

A nagy szívás #1

Úgy döntöttem, hogy itt az ideje átállnom e-cigire. Na jó, nem én, hanem a párom… Én meg úgy, hogy ha már ez itt egy blog, akkor legyen napló. A nagy szívás(om) története…

2018.12.08, szombat – első nap
Ez volt az a nap, mikor is bekövetkezett az elkelühetetlen: megvásároltam életem első e-cigijét. Egy iStick Pico-t. meg akksit, meg e-liquidet is. Mivel abszolút hülye vagyok hozzá, bocs, ha f@szságokat írok, mondok, kérdézek olykor…
Amúgy erről van szó:

Bontatlanul

 

Belbecs

 

Olyan szinten ismeretlen terepen vagyok, hogy kábé négy órán keresztül mást se csináltam, mint videókat néztem Youtube-on, hogy egyáltalában össze tudjam szerelni a készüléket, beleéretve a lötyivel való feltöltést, ilyenek…
Az első slukkot ugyan nem (igazán) sikerült elkövetnem, viszont az 1.0-s firware-t simán felfrissítettem 1.03-ra… 😀

 

2018.12.09, vasárnap – második nap
Délelőtt eljött a nagy pillanat, az első igazi slukk!… Hümm… Valahogy másra számítottam… Előszőr furcsa volt, kicsit “ütött”, majd játszottam a beállításokkal, stb. Mondjuk, hogy már nem fullaszt, nem kapar, de valahogy mégsem az igazi. Az, hogy a mentolos lötyi nem mentolos, az sincs rendben. Na de hogy édeskés?!… Meg nem igazán szálldogálnak azok a nagy gőzfelhők. A szörcsögő hangokról nem is beszélve… Szóval van itt gond, van még mit tanulni…

Na de mindegy, ha már megvettem ezeket, nem adom fel olyan könnyen. Még az a szerencse, hogy van bent pár kollega, aki szintén e-cigizik, és pont ugyan ilyen készüléket használ. Na majd jól meginterjúvolom őket. Meg megnézek még leírást, videót.

Mára ennyi, folyt.köv…

Ez is érdekelhet

Szégyen

Ma elvoltam párommal vásárolni, és sikerült -megint- szembesülni a magyar valósággal. Azzal a valósággal, ami …

Vélemény, hozzászólás?