Kezdőlap / Blog / A nagy szívás #2

A nagy szívás #2

Eltelt jó pár nap, de jelentem: nem adtam fel az e-cigit. Igaz, még nem használom nap mint nap, de alakul a dolog…

2018.12.18, kedd – tizenegyedik nap
Ez volt az a nap, amikor ha megrendelem neten a dolgokat, amikre még szükségem van/volt, akkor van rá esélyem, hogy még karácsony előtt megkapjam. Így hát éjjel meg is rendeltem.
Mivel mentolos cigit szívok, így egyértelmű volt, hogy szükségem lesz mentolos aromára. Az aromához meg kell ugye alaplé is, így abból is rendeltem. (A dolog szépséghibája, hogy idehaza hivatalosan nem-igen szerezhető be legálisan nikotin tartalmú alaplé.) Kellett még pár kiegészítő, úgy mint fecskendők, tűk, üvegek, flakon…
Bár ez itt nem a reklám helye, de két boltot ajánlottak: a Vape42-t, és az Eliqua-t. Tettem egy próbát, tőlük rendeltem.

2018.12.20, csütörtök – tizenharmadik nap
Mivel úgy számoltam, hogy az alaplé, amit Szlovákiából rendeltem, ezen a napon fog megérkezni, így délelőtt elmentem a Vape42-be, azokért a cuccokért, amiket onnan rendeltem. Jól számoltam, délután -kicsit körülményesen ugyan, de- megjött a futár az alaplével, így már minden adott volt ahhoz, hogy elkészítsem életem első, saját lötyijét.

Adott minden

 

2018.12.22, szombat – tizenötödik nap
Ma ugyan kicsit mozgalmas napom volt, de nap végére már eljutottam odáig, hogy végre foglalkozhassam a lötyikészítéssel. Adott volt minden, már csak egy kis bátorság kellett, hogy megtegyem az első lépéseket…

Sorakozó

 

Sorakozó 2

 

Mivel túl sok infóm nem volt, ismerőseim infói, és netes kutakodásom eredményeit figyelembe véve kezdtem neki a dolgoknak. Bevallom, elég bénán csináltam, de hát na, a kémia sosem volt az erősségem. Meg a biológia se (az ember szaporodása témakört leszámítva), de ez egy másik történet.

Elég bizarr látvány

 

Némi méricskélés és kutyulás után, végülis elkészült a “remekmű”.

Életem első lötymője

 

8-13%-os keverési arányt javasoltak, én az arany középutat választva, maradtam a 10%-nál…
Persze nem bírtam megállni, hogy ne kóstoljam meg (némi forróvizes érlelés “gyorsítás” után): mentolos lett a lötyi. No nem az a hanyattesős, mint ahogy azt sokan írták kommentben, de legalább mentolos. Meg kicsit édeskés. Furi, mert van egy utóíze, ami kicsit elviszi a mentolt, de ettől függetlenül jó, mert ez legalább mentolos. Ellentétben a boltban, 1600 pénzért árult “gyári” lötyivel szemben. Ja, és nem kaparja a torkom, nem rúg mellbe…

Folyt.köv…

Ez is érdekelhet

Bar(l)angolás

Köztudottan nem vagyok egy sportos ember. Párom viszont igen, rendszeres résztvevője a különféle futóversenyeknek, ahova …

Vélemény, hozzászólás?