Már mint nap… Kábé ennyi ideje nem használtam Windowst. És őszintén szólva, egész jól elvagyok…

Persze most lehetne azt mondani, hogy “na, megint kipróbált valami linux disztrót“, vagy “itt egy újabb teszt“. De nem, erről szó sincs. Illetve igen, de mégsem.
Na jó: az igazság kettő között van fél úton…

Alapvetően a Linux Minthez szoktam rendszeresen visszatérni, de mindig volt valami, amiért elő kellett vennem ismét a Windowst. És akkor ott ragadtam, majd jött megint a “fasz ki van ezzel a winfossal” kirohanás, és vissza a Minthez. Ez így ment éveken keresztül, de valamit mindig hiányoltam.

Sosem voltam annyira bátor, hogy komolyabban ki merjek próbálni pl. egy Debiant, Fedorat, vagy Archt. Így maradtam Mintnél, mert az bevált, és mert valamelyest ismertem. Ubuntu ágon maradva azért próbálkoztam mással is, persze.

De valami hiányzott. Fogalmazzunk úgy: vizuális szempontból valamiért nem volt komfortos az oprendszer használata. A gnome -hogy is fogalmazzam?- elég bumfordi. Nincsenek szép élek, sarkok; minden olyan bumszli. Hiába is lehet a végletekig személyre szabni szinte mindent. Sorolhatnám a többi ablakkezelőt is, nagyából mind ugyan az. A kde-től meg ódzkodtam, mert az bár szép -számomra-, de erőforrás igényes, meg “ilyen plazma izé” van benne, meg hasonlók.

Kíváncsiságból aztán feltettem az Ubuntu kde-s verzióját, a Kubuntut. Mivel -éppen- asztali gépen csapatom, nem volt semmi féle erőforrás problémám, és ez tetszett. A “plazma izét” nem találtam. Vagy igen, de ez már nem az/olyan volt, mint amire én emlékeztem. Szóval szép volt, jó volt; de valahogy mégis, olyan döcögősen ment. Mint aztán az némi utána olvasás után ki is derült, ez a Kubuntu adott verziójának gyengesége – értsd: nem a kde hibája.

Innen adta magát a dolog, hogy feltegyek egy már korábban kipróbált -és első blikkre tetszett- disztrót, egy bizonyos KDE Neon-t. Történt mind ez év elején, és most itt tartunk.

 

Ha most ez egy teszt cikk lenne, akkor itt jönnének a minden féle technikai infók a rendszerről, de ettől én most eltekintenék.

Amióta feltettem, ez azóta fut. Teljesen, napi használatban. Utóbbi napokban kicsit talán jobban is igénybe véve, mégis, egészen jól bírja a gyűrődéseket. Meg a hülyeségeimet is. Mondjuk alapvetően teljesen normális dolgokat művelek vele, úgy mint Windowsban.

Ha bármilyen programra szükség lenne, arra ott a Discover, amolyan szoftverközpont.

 

Mondjuk én csomagkezelő párti vagyok, arra meg letölthető a Muon.

 

Tehát KDE Neon.
Telepítés után az egyik dolog, ami nagyon tetszett, hogy egy csupasz oprendszert kaptam. Csupaszt, de szépet. Nem volt felpakolva irodai csomag, képszerkesztő, meg minden féle netes alkalmazás. Minimális dolgok voltak: képmegjelenítő, fájlkezelő, firefox, néhány rendszereszköz, oszt csókolom.
Amire szüksége van az embernek, az könnyen beszerezhető. Nem térnék most ki az alkalmazásokra, mert azt majd a következő részben taglalnám…

Elkezdtem használni, aztán “így maradtam“. Teltek- múltak a napok, s vele együtt megoldandó problémák jöttek, megoldódtak. Ilyen volt pl, hogy ~50 oldalt kellett szkennelnem, majd OCR-programmal feldogzni. Egy másik példa: mobillal készítettem videókat, de az egyiket sikeresen elbénáztam, portré módban sikerült rögzítenem, ami gépen visszanézve elég röhejesen mutatott. Minden féle hókusz-pókusz nélkül pikk-pakk sikerült elforgatni a képet, úgy, hogy előtte nem használtam az adott szoftvert.
Ez csak pár olyan kiragadott példa volt, amik viszonylag ritkák, mégis, minden gond és pánik nélkül, simán megoldhatóak voltak.

Fényezhetném még az oprendszert, de nem célom. Ezzel a kis “sorozattal” szeretném bemutatni a KDE Neont, mint egy reális Windows alternatívát.

Következő részben a szoftverekről lesz szó.
Ha minden igaz.