Életemben egyszer készítettem koviubit, az egészen jól sikerült. Ezen (no meg a kánikulán) felbuzdulva újra nekiveselkedtem, gondolván: megosztom eme “élményt” lépésről-lépsre…
Előzmény
Szeretem a kovibit, de 500 forint per fél kiló áron azért kicsit drága mulatság. Másik előzmény, hogy faterom nagyon otthon volt a konyhában, és ő előszeretettel készített házi dolgokat (is), beleértve pl. a lekvárt is. Amire én biztos nem vállalkozom.
Noh. Szószaporítás helyett, inkább vágjunk is bele! Mindenféle recept fellelhető a neten, én maradok a sajátnál: egyszerű, gyors, bevált. Mivel egy tonna fényképet készítettem, mint fázisfotók (hűűű, de szakszerű akart ez lenni), ezért többségében inkább azok fognak helyettem “beszélni”.
Hozzávalók (egy nem egészen 5 literes üveghez):
– valamivel több, mint 2.5 kg koviubi jelölt uborka,
– 2 csomag kapor,
– 4-9 gerezd fokhagyma (ízlések és pofonok),
– egy szép szelet KOVÁSZOS kenyér,
– literenként egy evőkanál só,
– kábé 3 liter víz (uborka súlyának megfelően)
– 2-3 verőfényes nap
Első lépésként feltettem a vizet a sóval forrni. Pontosítok: csak annyi ideg ment alatta a gáz, hogy a só feloldódjon. Azaz nem forraltam fel. Miért? Mert akkor annyival tovább tartott volna, hogy visszahűljön annyit, hogy ne durrantsa el az üveget. (Ez most így elég magyartalanul hangzott, se talán érthető volt.)
Szóval: só feloldva a vízben, a víz nem túl forró. Sőt, ha minden jól megy, mire az ubit (meg minden hozzávalót) menetre kész állapotra hozzuk, addigra a sóslé kellően ki is hűl.
Azt mondják, akkor jó az ubi, ha a szárai még nem száradnak, azaz még zöldek. (Kábé, mint a görögdinnyénél.) Meg azt is mondják, hogy jó jel, ha rücskös, azaz karcol. (Képre kattintva ez jól látszik.) Viszont ezeket a “rücsköket”, meg a homokot el kell távolítani (kellemetlenül tud ám ropogni a fog alatt). Tehát jöhet a meló első szexuális része: jó alaposan meg kell kefélni őket. Egyesével.
Némi izzadás után jöhet a következő lépés, az uborkák végeinek levágása, illetve az (egymással szemben lévő) oldalainak hosszanti bevagdosása, hogy rendesen tudjon “koviubisodni”. Húsoknál ezt irdalásnak nevezik, ha jól tudom. (Na jó, visszaveszek magamból.)
De azért vessünk még egy közelebbi pillantást rájuk:
Jöhet a vagdalkozás!
Kicsit sziszifuszi meló ez, de megéri.
Miután a versenyzők rajtra készen, a sóslé is (vélhetően) már kihűlt, nincs más hátra, mint a kaprokat is jól megmosni, és kezdődhet a második szexuális aktus: a dugdosás.
Kapor, fokhagyma, uborka. Ez utóbbiak jó szorosan…
Igazán mókás játék ez: alapvetően szeretnek elborulni az uborkák, pedig nem kéne. Arról meg már nem is beszélve, hogy ha valakinek olyan böhöm lapát keze van mint, nekem, az külön élvezni fogja, a befőttesüveg szája nem tágul… Mondom én, hogy tiszta szex az egész. (Egyébként a folyamatosan nedves kéz a titok nyitja.)
Visszatérve az uborkákra: én tettem közé is még pár fokhagymát. Mert jó.
Miután szépen “megsoroztuk”, zárjuk az egészet egy kis fokhagymával és a másik csokor kaporral. Jöhet rá a sóslé. De nem ám zutty bele hirtelen! Csak úgy szép komótosan. Nem lóverseny! Hadd jöjjön ki belőle a feleslegesen beszorult levegő. (Van, aki megrázogatja, meg egyéb hókusz-pókuszokat művel a cél érdekében, én csak egyszerűen kiviszem az erkélyre, az is elég megrázkódtatás számára.)
Végezetül jöhet rá a KOVÁSZOS kenyér. Ezt nem győzöm hangsúlyozni: KOVÁSZOS kenyér. Mert ettől lesz az ubi KOVIubi.
Jöhet alá a tálca (tetejére meg egy tányér, ha kiért), és irány az erkély. De azért előtte még vessünk rá egy pillantást:
Miután magára hagytuk szegénykét és visszatértünk a konyhába rendet tenni magunk után, ne az legyen az első dolgunk, hogy a megmaradt sóslét kiöntjük! Azt tegyük félre, meg kellhet az esetleges utántöltéshez.
És akkor most gyorsítsunk egy kicsit az időben, jöjjenek az érés pillanatai: Minden nap két kép készült, egy délelőtt, egy meg délután.
(Nagy méretű képek következnek!)
Minden nap érdemes kicsit fordítani rajta. És megnézni, hogy nem kell-e utántölteni.
Általában a második nap végére már meg szokott érni, nekem viszont nem volt szerencsém az időjárással: kellett még egy nap.
Már alig vártam, hogy végre behozhassam.
Gyorsan kikaptam róla a kenyércafatokat meg a kaprokat, és serényen elkezdtem kirámolni az ubikat. Pardon! Immáron koviubikat.
Van, aki ilyenkor minden egyes ubit lemos, de nem én!
Az üvegben maradt lét leszűrtem, hát nem sok maradt belőle.
Majdnem kétségbeestem, hogy nem lesz elég, de furcsa mód pont elég lett.
Minden így tökéletes!
Mehet a hűtőbe, és pár napig lesz koviubi… Majd 3 kilónyi… Házi… Minden mentes…
Durván 1500 pénzből, azaz fele annyiért, mint ha boltból vettem volna.
